A pozitív és negatív érzelmek szerepe a társas kapcsolatokban
30 04 2010Elindult a PTE KTK-n a professzionális tárgyalástechnika kurzusom és számtalan érdekes történetet, helyzetet hallok a hallgatóktól. Úgy néz ki, van egy tipikus élethelyzet, amelybe sok hallgató belecseppen.
Az egyetemen sok tudást összeszednek a hallgatók, amit kikerülve az „életbe” lelkesen akarnak kamatoztatni. Sok helyen elvárják ezt a lelkesedést, de az is tipikus példa, hogy a régi kolléga veszélynek éli meg a fiatal egyetemista érkezését. Nagyobb a tudása, kreativitása, lelkesedése a fiatal kollégának, mint az idősebbnek és a mai munkahelyeken, ahol rendszeresen pályázni kell már ahhoz is, hogy megtartsák az emberek a munkahelyüket, ez bizony veszély az idősebb kollégák számára. Ha a munkahelyi vezető ezt nem veszi észre, vagy éppen ő érzi magát veszélyeztetve, bizony beindulhat a felszín alatti harc, miközben a felszínen dübörög a csapatmunka.
Noha ez a helyzet természetes, nem kell együtt élni vele. Igenis meg kell ismerni azokat a tényezőket, amelyek negatív és pozitív érzelmeket váltanak ki a társas interakciókban és azok menedzselésére ugyanúgy fel kell készülnünk, mint a tárgyalási stratégiánkra.









Buy:Maxaman.Cialis Soft Tabs.Zithromax.Viagra Soft Tabs.Levitra.Soma.Cialis Super Active+.Propecia.Viagra Super Force.Viagra.Viagra Super Active+.Tramadol.Cialis Professional.VPXL.Super Active ED Pack.Viagra Professional.Cialis….